A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola rendszergazdájának és informatika tanárának véleménye az OpenLabról

A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola rendszergazdájának és informatika tanárának véleménye az OpenLabról

Középfokú oktatási intézmény tanára vagyok, aki rendszergazdai feladatokat is ellát. Azok közé tartozom, akik örömmel veszik ezt a kettős feladatkört, s úgy hiszem mindkét területen jól fel tudom használni a másik szakterületen szerzett tapasztalataimat. Diákjaink érettségivel rendelkeznek, többnyire közvetlenül a középiskola befejezése után folytatják nálunk tanulmányaikat. Nyugodtan kimondhatom, hogy informatikai ismereteik, számítógéphasználati gyakorlatuk szintje igen széles skálán húzódik. Oktatásban használt eszközeink zöme három vagy annál több éves (lényegesen több) volt, bár épp most vagyunk egy jelentős fejlesztés közepén. A HUEDUról és az OpenLabról HUEDU Menjünk el a Tisztaszoftver Program weboldalára és nézzük meg…continue reading →
A Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium rendszergazdájának értékelése

A Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium rendszergazdájának értékelése

Törzsgyökeres Windowsos vagyok, ezért talán kicsit elfogult is, azonban számomra igen kellemes csalódás volt a HUEDU OpenLAB szerver. Nagyon sok a különbség a Windows szerver és az OpenLAB között, de nekem is sikerült kiismernem magam úgy, hogy a Linux tudásom majdnem egyenlő volt a nullával. Sajnálom, hogy a tanulmányaim során a szakképzésen nem foglalkoztunk eleget Linuxszal. Az ismerkedési szakaszban voltak fennakadások, de a felmerült problémák nagy többsége felhasználói eredetű volt. Az intézményben még zajlik a bevezetés, azonban lassan, de biztosan sikerült az OpenLAB egyre több funkcióját beépíteni a rendszerünkbe. Az iskolában leginkább a…continue reading →
Megjelent az OpenLab alkalmazáscsomag újabb verziója

Megjelent az OpenLab alkalmazáscsomag újabb verziója

Kedves OpenLab Felhasználók! Megjelent az OpenLab alkalmazáscsomag újabb verziója, amelyben kisebb hibák kerültek javításra, valamint megjelent a Dolgozói csoportok funkció is. Ezzel a modullal újabb tagokkal bővíthetőek a meglévő alapértelmezett dolgozói csoportok, valamint tetszőlegesen hozzáadhatunk új csoportokat, vagy csoporttagokat is. Lehetőség van a létező csoportok exportálására, valamint a letölthető sablonfájl segítségével akár egyszerre tömegesen is importálhatunk felhasználókat az adott csoportba. Üdvözlettel: HUEDU OpenLAB fejlesztőcsapatacontinue reading →
OpenSSL sérülékenység javítása

OpenSSL sérülékenység javítása

Kedves OpenLab Felhasználók! A HUEDU OpenLAB rendszer alapját biztosító openSUSE is érintett az OpenSSL-ben lévő Heartbleed sérülékenység kapcsán. Ennek a hibának a javítása megtalálható az OpenLAB kiszolgálókon felvett frissítési csatornában. Kérnénk mindenkit, hogy frissítsen a legújabb OpenSSL csomagra. A frissítés telepítését az OpenLAB rendszergazdai felület dokumentáció XIV. Szerver frissítés fejezete szerint tudjuk megtenni. https://www.huedu.hu/pub/openlab/openLAB_rendszergazdai_felulet.pdf Amennyiben bármi kérdés, vagy probléma merülne fel a frissítés kapcsán, keressetek fel minket a Google Groups csatornánkon, vagy a huedudl@npsh.hu email címen. A sérülékenységről bővebben itt lehet olvasni: https://en.wikipedia.org/wiki/Heartbleed Üdvözlettel, HUEDU OpenLAB fejlesztőcsapatacontinue reading →
Újdonságok HUEDU-OpenLAB 1.5.0

Újdonságok HUEDU-OpenLAB 1.5.0

Megjelent az OpenLAB csomag következő stabil kiadása. Az új csomag számos kényelmi funkció mellett tartalmaz még biztonsági frissítéseket, hibajavításokat, illetve teljesen új megoldások is bevezetésre kerültek. A dokumentációkat újra strukturáltuk, frissítettük, illetve még részletesebb leírásokkal színesítettük a különböző szolgáltatásokról. Diák oldalon: Fájl feltöltés esetén, az új feltöltésről e-mailben értesül a tanár. A feltöltés helye is megváltozott: :\tanar1\fileupload\\\. Az újításokkal még egyszerűbben elérik az oktatok a feltöltött dokumentumokat a hálózati meghajtójukon. A feltöltések sikerességét, vagy sikertelenségét a rendszer naplózza és később visszakereshető. A biztonságosabb üzemeltetés érdekében automatikus mentési eljárás lett kidolgozva. Backup/Restore eljárásra: A…continue reading →