Petrik Lajos Informatikai SZKI

A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola a főváros egyik legrégibb múltra visszatekintő középfokú szakképző intézménye. A több mint 130 éves intézmény mindig is jelentős helyet foglalt el a főváros, sőt az egész ország középfokú iparoktatásában, a különböző korok szakképzési feladatainak megvalósításában. Az iskola nyitott a társadalmi elvárások és a változó munkaerő-piaci igények irányába, folyamatos újítással, fejlesztéssel törekszik e feladatok ellátására. Kölcsönösen együttműködik közvetett és közvetlen partnercégekkel.

2013. februárjától a NetIQ | Novell | SUSE Magyarországi Képviselet partneriskolája.
Az iskola Szabó András informatikai igazgatóhelyettes úr vezetésével részt vesz cégünk HUEDU programjában, amelynek köszönhetően az iskola szeptembertől felveszi a rendszergazda képzésének programjába az alábbi szoftverek oktatását:

SUSE Linux Enterprise Server

Open Enterprise Server

GroupWise

ZENworks termékcsalád

Cégünknek nagyon fontos a Petrik Lajos Szakközépiskola szakvéleménye, épp ezért örömünkre szolgál, hogy részt vesznek a HUEDU program keretén belül kifejlesztett OpenLab labormunka-támogató alkalmazáscsomag tesztelésében is, amelyről részletes leírást és ajánlást hamarosan közzéteszünk oldalunkon.